Hozzávalók:
Tészta:
- Spagetti tészta
- Sárgarépa
- Zöldség
- Gomba
- Vöröshagyma
- Szójaszósz
- Káposzta
- Só
- Bors
- Olaj
Hús:
- 40 dkg csirkemell (3-4 db )
Páchoz:
- fél kiskanál só
- fél mokkáskanál őrölt bors
- 1 kiskanál cukor
- 1 ek olaj
- 1 evőkanál fehérbor
Bundához:
- 1 tojás
- 2 evőkanál olaj
- 12 dkg liszt
- 3 dkg étkezési keményítő
- 1 kiskanál sütőpor
- kb. 1,5 dl hideg víz
- 1 mokkáskanál só
Mézes mártáshoz:
- 3 evőkanál méz
- 3 evőkanál cukor
- 2-3 evőkanál ketchup
- 1 evőkanál ecet
- 1 mokkáskanál csípős paprika krém
- fél maréknyi pirított szezámmag
Elkészítés:
A tésztát wokban vagy egy nagy serpenyőben olajon megpirítom , majd sós vízben puhára főzöm. Ezalatt előkészítem a zöldségeket megpucolom és hosszában vékony szeletekre, kockákra vágom. Ezt olajon puhára párolom a hozzá adott szójaszósszal, sóval és borssal. Ezzel végeztünk.. J
A csirkemellet 1-1,5 cm-es kockákra vágjuk. A páchoz valókat addig keverjük, míg a só is, a cukor is felolvad benne. A húst beleforgatjuk, letakarva 1/2 órára félretesszük. A bundázáshoz való tojást az olajjal kissé felkeverjük, majd liszttel, keményítővel, sütőporral és annyi vízzel keverjük simára (nem kell az összes víz kb., hogy sűrű palacsintatészta legyen belőle.) A pácolt húskockákat a sűrű tésztába mártjuk, és bő, forró olajban 2-3 perc alatt arany barnára sütjük. A mézes ketchupos mártást edényben megforrósítjuk és a sült húskockákat beleforgatjuk. És végül tálaljuk..!!:D:D

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése